Eladó lakás a VII. kerületben a Hernád utcában

A VII. kerületben a Hernád utcában eladásra kínálunk egy teljeskörűen felújított,  101 m2 -es, gépesített, bútorozott, utcai nézetű, sarok lakást, amely a körfolyosós  társasház második emeleten található.

A lakásba lépve egy hatalmas fogadótérbe érkezünk, melyből több helyiség is innen nyílik. Az üveges bejárati ajtónak és a szemben lévő nappali hatalmas ablakainak és nagypolgári belmagasságnak köszönhetően, az előtér is nagyon világos. Innen nyílik az egyik háló és a fél szoba, mely udvari nézetének  köszönhetően csendes. Kiváló pihenésre, relaxációra vagy éppen koncentrált, elmélyült munkára is. A lakás középpontja a hatalmas , tágas amerikai konyhás nappali található, ami teret enged akár családi vagy társasági összejöveteleknek. A lakás déli fekvésének köszönhetően egész nap fényárban úszik, ezáltal egy nagyon kellemes hangulatot kölcsönözve a helyiségnek. A nappaliból érkezünk az egyik hálószobába, ami gyerekszobának, dolgozószobának vagy vendégszobának is tökéletes, majd ebből a helyiségből még egy hálóba.
A köztes folyosóról nyílik a sarokkádas fürdőszoba, ami szintén tágas, a tisztaság és wellness érzését nyújtja.

A lakást leginkább fiatal és középkorú pároknak, vagy családoknak ajánlom, akik értékelik a nagypolgári életérzést, és a Belvároshoz közel, mégis nyugodt, békés környezetben keresnek otthont. A lakás befektetőknek is ideális lehet, a környék felkapott a külföldi albérlők körében. A házban nem tiltott a rövidtávú kiadás, jelenleg is működik az (AirBNB).

Az ingatlan tehermentes, befejezett, jó állapotú, igényesen berendezett, így azonnal költözhető vagy befektetésként piacra vihető.  A lakás külön mérőórákkal rendelkezik, a fűtés egyedi szabályozású és mérésű cirko. Az ablakokat műanyag, dupla falú thermo üvegre cserélték, így optimalizálva a fűtés hatékonyságát.

Ha a Belvároshoz közel, mégis csendes, nyugodt helyen, kiváló tömegközlekedéssel keres otthont, ez a lakás Önre vár! Erre a lakásra már semmit sem kell költeni, itt valóban minden készen áll arra, hogy az új tulajdonos beköltözzön, vagy elindítsa a befektetését és akár azonnal kiadja az ingatlant.

A TÁRSASHÁZRÓL
A közös költség havi 29.900.- Ft, mely tartalmazza , a szemét elvitelt, az épülettakarítást és a felújítási alaphoz való hozzájárulást.Az alábbi felújítási munkák indulnak 2023. év elejétől: A ház villamosság felújítása, az alagsor víz-csatorna korszerűsítése, függőfolyosók felújítása, kémény illetve járda újra építése.

További jellemzők

Szobák száma: 4
Félszobák: 1
Emelet: 2
Belmagasság: 3.7
Épület szintjei: 3
Fürdőszobák száma: 1
WC (külön helyiségben) : 1
Fűtés: gáz (cirkó)
Energiatanúsítvány: BB
Tájolás: dél
Komfortfokozat: összkomfortos
Parkolóhely típusa: utca, közterület
Kilátás: utcára néző
Építés éve: 1950 előtt
101 m²
EUR 207,500.00

Az Ön kapcsolattartója

Tettinger Andrea


Az értékesítő ingatlanjai

Kapcsolati űrlap

Érdekli ez az ingatlan? Vegye fel a kapcsolatot értékesítőnkkel!





    Térkép