Eladó Purgly Kúria
Az ingatlan elhelyezkedése:
A Purgly-kúria Budapesttől észak-keletre, 220 km-re található Méra településen.
Budapestről az M3 és az M30 számú autópályákon közelíthető meg.
Méra község Borsod-Abaúj-Zemplén megye Encsi járásában, Miskolctól közúton 45 kilométerre északkeletre, a Hernád mentén, Novajidrány (kb. 6 km), Szalaszend (kb. 5 km) távolságra található, a legközelebbi város: Encs (4 km)
Méra és környéke már a honfoglalás előtt is lakott hely lehetett, amit a határában található ősi földvár is bizonyít. Nevét az Anjou Okmánytár 1256-ból származó oklevele említette először, Mera néven.
A település már az Árpád-korban is népes hely lehetett, mivel a 13. századra itt a település kettéosztódása ból két egymás közelében fekvő Méra nevű település alakult ki: Felméra és Alméra néven.
1273-ban Wlmera nevét, 1332-ben pedig már Almira és Holmere (Felméra) nevét is külön külön említik a korabeli oklevelekben.
A mai Méra község 1950-ben jött létre, amikor az addig különálló Alsóméra és Felsőméra egyesültek és ideiglenesen az utóbbi nevét használták. Mai nevét 1951-ben kapta.
A Purgly-kúria története:
A 4 hrsz-ú telken egy meglévő égetett tégla szerkezetű, háromszintes kúria épület helyezkedik el.
A telek övezeti besorolása: Vt-1 Településközpont vegyes terület.
A beépítés paraméterei – szabadon álló beépítés mód, 30 %-os max. beépítettség, 4,5 m-es max. építménymagasság kedvező feltételeket nyújtanak az épület felújítására.
A néhai Purgly család által épített háromszintes műemlék 1840-es évek körül klasszicista stílusban épült, falai között élt ideiglenesen Dayka Gábor költő.
A házban több, mint 30 helyiség van és egy pince és 2 db melléképület is tartozik hozzá. A nettó összes szintterület 653,58 m2, a telek mérete 14.124 m2, ami nagy részben fás, gyepes terület. A kúria előtti díszkert szintén védett terület.
Víz és elektromos áram az épületen belül lekötésre került, a helyi szennyvízcsatornába beköthető. A fűtés helyiségenként cserépkályhával megoldható.
Az elmúlt időszakban gyakorlatilag gazdátlan építményben voltak régebbi lakások kialakítva és a „TSZ időkben” erdészeti irodaépület ként szolgálta a rendszert.
Az állapotán látszik a gondozás hiánya, de látszólag szerkezetileg még menthető és az átalakítás és felújítás után méltó dísze lehet a településnek.
Az ingatlan adatai:
5 helyrajzi számon közel 2100.nm
Az ingatlanfejlesztéssel megvalósítható projektcélok:
-oktatási központ
-csapatépítő tréningek helyszíne
∙ klubrendszer
∙ filmforgatás
∙ esküvő / keresztelő / ballagás helyszín
∙ vadászati turizmus
∙ vártúra és egyéb szálláshely
További jellemzők
Megosztás
Az Ön kapcsolattartója
Éva Petyus
Az értékesítő ingatlanjai